Jelenleg 1 bejegyzés található szablyavívás cimkével

En garde! - egy kis vívástörténet

    • budapest ludovika 1912 uj 2

A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” – hagyta el a kétségbeesett ima egykoron Európa népeinek ajkait. Pedig abban sem volt sok köszönet, amikor a magyarok leszálltak a lóról, s előhúzták szablyáikat. Lovas nemzetként szeretünk magunkra hivatkozni, pedig legalább annyira vagyunk vívónemzet is, leginkább kardos.  A vívásnak az egykori Ludovikán is nagyon fontos szerep jutott.


"Egy nemzetnek sem lenne illőbb és szükségesebb a kardját jól forgatni tudni, mint a magyarnak, mert ami, és amije van, azt ennek köszönheti!" – ezekkel a szavakkal foglalta össze báró Wesselényi Miklós a vívás magyar történelemben betöltött szerepét.

Magyarországon a sportszerű vívás a 19. század elején vált népszerűvé gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós tevékenysége nyomán. Széchenyi javaslatára, majd gróf Keglevich István kezdeményezésére 1825-ben jött létre az első vívást népszerűsítő intézmény Pesti Nemzeti Vivóintézet néven. Ezzel egy időben alakult meg Wesselényi kezdeményezésére Kolozsváron a Kolozsvári Viadal Iskola, s itt működött az első olasz vívómester, Gaetano Biasini.

Az 1848-as szabadságharc bukása után a pesti vívóiskolát feloszlatták. Az iskola egyik legnevesebb mestere később magánvívótermet nyitott, amely a korabeli ifjúság népszerű találkozóhelyévé, a modern vívás kialakulásának központjává vált.

A vívósport közvetlen előzményei a vívóakadémiák voltak. Az első akadémiák Pesten az 1850-es években jöttek létre, majd a későbbiekben megalakult tornaegyletek is felvették programjukba a vívást. Magyarországon 1875-ben alakult meg az első sportegyesület, a Magyar Atlétikai Club (MAC), melynek sportágai közé a vívás is bekerült. 1894-ben szervezték meg az első országos vívóakadémiát.

1925-ben jött létre a mai napig legendás hírű intézmény, a Toldi Miklós Sporttanár- és Vívómesterképző Intézet, rövidebb nevén a SPOTI. Nagyszerű vívómesterek és vívók egész sora került ki innen működése alatt. Az intézet első parancsnoka Rády József huszár ezredes, aki maga is nagyszerű vívószakember volt. Gellér Alfréd fővívómester a tőrvívás, Borsody László fővívómester a kardvívás szakot vezette. A mesterképzés két évig tartott, a tanfolyamra hivatásos tiszteket és tiszthelyetteseket küldtek. A magyar vívás nagyon sokat köszönhet a rendkívül jól szervezett és kiválóan vezetett SPOTI-nak. Az igen magas színvonalon oktató vívómesterek további nagy tudású vívómestereket képeztek.

A magyar kardvívósport a 19. század végén, a 20. század elején kezdett bemutatkozni a nemzetközi színtéren, és gyakorlatilag az 1908-as olimpián kezdődött el az a magyar sikersorozat, amely egészen 1964-ig tartott. Mint mondják, olimpián magyar kardvívót csak magyar kardvívó tudott legyőzni.

A magyar vívás történetében több ún. aranykorszakot szoktak megkülönböztetni. A legjelentősebb és legtöbb eredményt hozó az ötvenes évek első felére esik, amikor addig soha nem látott tömegek kapcsolódtak be a sportágba tehetségkutató tanfolyamok, egyesületi toborzások, iskolai oktatás révén.

A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia a magyar katonai felsőoktatás legmagasabb képzési szintjét nyújtó intézménye volt az 1945 előtti Magyarországon. A Ludovika Akadémián mindvégig nagy gondot fordítottak arra, hogy a katonai szakmai tudáson kívül a hallgatók általános műveltségét és testi ügyességét is fejlesszék. Fontos volt a rendszeres művelődés és önképzés, ennek érdekében jött létre a Ludovikán a Levente-kör, amely lehetőséget biztosított a tagoknak az iskolában és az akadémián szerzett ismereteik bővítésére. Itt elsősorban szellemi és művészi tevékenységek folytak: volt irodalmi, nyelvgyakorló, hadtudományi, képző- és iparművészeti, fényképészeti, műszaki, repülő-, ének- és zenecsoport. A hallgatók önként döntöttek arról, hogy melyik csoportba járnak, de több csoport látogatása volt inkább a jellemző.

A Levente-körrel egy időben, 1920 februárjában alakult meg a Ludovika Akadémia Sportegylet, a LASE, amely a hallgatók testi ügyességének fejlesztését tekintette feladatának: „Az egyesület alapszabályai azt tűzik ki célul, hogy az akadémikusok a sport minden ágát fokozott mértékben műveljék, és oly mértékben sajátítsák el, hogy később a csapatnál, valamint az egyesületekben a nemzeti szellemben folyó testedzés lelkes és tevékeny zászlóvivői lehessenek. Szükséges tehát olyan fiatal tisztikar nevelése, amely lehetőleg az összes sportágakat ismeri, kedveli és gyakorlatilag is tudja, úgyhogy a sportot az életben majd nemcsak önmaga folytatja, hanem oktatni is tudja.”

A LASE keretén belül tehát számos sportszakosztály működött, ezen belül is kiemelt helyen kezelték a vívást, a lovaglást, valamint a lövészetet.

Az akadémiai testnevelés célja az volt, hogy minden akadémikus olyan általános testi kultúrára tegyen szert, amely a hadifáradalmak elviseléséhez megfelelő edzettséget biztosít. Nagy hangsúlyt fektettek az összetartozást erősítő csapatversenyekre is. Nem volt akkor az országnak olyan intézménye, ahol a szellemi, a lelki és a fizikai nevelés olyan összhangban lett volna, mint a Ludovikán. Minden akadémikusnak tudnia kellett vívni, tornázni, lovagolni, célba lőni, úszni és atletizálni. Már az első évektől kezdve komoly eredményeket értek el a Ludovika sportolói különböző sportágakban meghirdetett országos versenyeken.

A kiemelt sportágként kezelt vívást számos neves vívómester oktatta. 1898 és 1902 között a Ludovika fővívómestere Báró Bothmer Jenő huszárkapitány volt. Őt követte Leszák Károly ezredes, aki az osztrák-magyar katonai vívó- és tornatanár intézetben tanult, segédvívómestere Borsody László volt. 1920-ban, Leszák nyugdíjba vonulását követően Borsody Lászlót nevezték ki fővívómesternek. Neve különösen fontos a magyar vívástörténetben, ugyanis ő volt a magyar oktatási módszertan megújítója: tökéletesítette a támadó és védő mozdulatot, taktikai szempontból bevezette a hátralépést, könnyedebbé tette és felgyorsította a lábmunkát, valamint a kard különböző pozíciójában különböző fogásokat vezetett be. Mindvégig különös hangsúlyt helyezett a stratégiára és taktikára.

A vívás hagyománya és a vívás iránti érdeklődés a Ludovika Akadémia jogutód intézményeiben máig megmaradt. A Magyar Vívó Szövetség tagszervezeteként Tiszti Vívóklub jött létre 1992-ben, amelynek célja a tiszti vívóhagyományok újjáélesztése. 1993 februárjában kezdte meg tevékenységét párbajtőr szakágban a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán kialakított vívóteremben, 2008-tól pedig a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus ad otthont a ma már az NKE Sportegyesület szakosztályaként működő Klub edzéseinek és rendezvényeinek. A vívó szakosztály elsődleges célja a vívás megismertetése a honvédtiszt-jelöltekkel, valamint a magyar és tiszti vívóhagyományok ápolása. A sportolók nevelése, sportszakmai felkészítése mellett a klub feladatának tekinti az utánpótlás neveléséről történő gondoskodást is. Fontos továbbá a rendszeres edzési, versenyzési lehetőség biztosítása, a szakosztályok közösségi életének szervezése és a működési feltételek javítása.


 Szöveg: Búzás Beáta